📌 Végleg megdőlni látszik a Telex függetlenségi mítosza

⚠️Egy újabb jelentés szerint a baloldali-liberális lapot már az indulása pillanatában elkezdték pénzelni Amerikából.

A szemfüles olvasók emlékezhetnek még a Telex egyik első botrányára. Röviddel a lap indulása után megjelent egy titokzatos cseh vállalkozó, aki úgy döntött, hogy 200 ezer euróval megtámogatja a magyar lapot. A Telex munkatársai már akkor is azt próbálták mindenkivel elhitetni, hogy ez csupán adomány, és nincs itt semmi látnivaló. Persze azóta kiderült, hogy a cseh milliárdos, Zdeněk Bakala valójában cseh és amerikai állampolgársággal is rendelkezik.

De ez még csak a kezdet volt az amerikai támogatások sorában, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva az amerikai demokraták hirtelen nagyon szimpatikusnak találták a Telexet, hiszen az indulás után nem sokkal több „mikroadományt” is utaltak a budapesti lapnak.

Először is, 2022 decemberében a Telexet a washingtoni Külügyminisztérium egyik alosztálya egy pályázat keretében 300 millió forinttal támogatta. Ez különös lépés, hiszen miért támogatna a Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor (magyarul: Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyi Hivatal) egy magyarországi baloldali lapot? De ezen most nagyvonalúan lépjünk túl, mert lesz itt még meglepetés.

Ha tovább kutakodunk, találunk még olyan érdekes amerikai támogatásokat, amelyek valamiért kimaradtak a Telex átláthatósági jelentéséből. Az Amerikai Külügyminisztérium már 2021 szeptemberében is pénzügyi támogatást nyújtott a Telexet működtető Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-nek, mégpedig 17 ezer dollár értékben. A vállalkozást 2021 februárjában jegyezték be, és az Amerikai Külügyminisztérium már szeptemberben utalt is számára.

A USA Spending oldal adatai szerint a 17.550 dolláros támogatás célja egy kilenc hónapos, fizetett újságírói gyakornoki program finanszírozása volt, amelynek keretében kritikus, független fiatal riportereket képeztek ki Magyarországon, hogy független újságíróként vagy oktatóként folytathassák pályafutásukat. Tehát feketén-fehéren leírták, hogy kritikus – tehát a magyar kormánnyal szemben álló – újságírók kiképzésére adta a pénzt az amerikai demokrata kormányzat.

⚠️Mit jelent mindez?

A fenti információk alapján jól látható, hogy az amerikai külügyminisztérium Joe Biden elnöksége alatt közvetlen támogatásokat nyújtott magyar baloldali és liberális újságírói kezdeményezések számára. A Telex Akadémia és a "Ne Hallgassunk Nonprofit Kft." finanszírozása is ennek a támogatási rendszernek a részeként valósult meg. Mindez ismét ráirányítja a figyelmet arra a kérdésre, hogy mennyire függetlenek a külső finanszírozásból működő médiumok, és milyen befolyást gyakorolhatnak ezek a támogatások az újságírói narratívára Magyarországon.

Azon pedig már csak mosolyogni lehet, amikor ennyi támogatás után a Telex büszkén írja az átláthatósági jelentésében, hogy „az amerikai külügyminiszter és a brit konzervatív államtitkár is a Telexből tájékozódott a magyar médiahelyzetről.” Majd így folytatják: „az egész magyar médiából például nekünk adott egyedüliként interjút Antony Blinken amerikai külügyminiszter.”

Nem véletlenül, hiszen Antony Blinken hivatala pénzelte a Telexet. Mondhatni, hazajárt interjút adni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

📌 Panyi Szabolcs és az amerikai meló

📌 Gyurcsány 2006-os kampánydala szerzőjének a fia is bekerült az Árad a Tisza Kft. vezetésébe

📌A Soros-hálózathoz köthető blogon relativizálja a bírókkal szemben támasztott politikai semlegesség követelményét az OBT korábbi elnöke