📌Szélsőségesen elfogult a gyermekvédelmi törvény brüsszeli támadása

Az uniós bíróság főtanácsnoka kapcsán megkérdőjelezhető az egyébként kötelező pártatlanság 

2024-ben az Amnesty International egy propagandakiadványt hozott nyilvánosságra “Szabadságtól a cenzúrát címmel". Ebben többek között az is olvasható, hogy az NGO "jogi elemzése" a gyermekvédelmi törvényről "egyértelműen azt mutatja, hogy a törvény megfelelő indok hiányában korlátozza az emberek információhoz való hozzáférési jogát, ami nem felel meg a nemzetközi emberi jogi előírásoknak. A törvény számos rendelkezése homályos, nem szolgál legitim célt, és a kormány nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal annak alátámasztására, hogy ezek a korlátozások szükségesek vagy arányosak lennének. A propagandatörvény hozzájárul az LMBTI embereket övező megbélyegzéshez és negatív sztereotípiákhoz Magyarországon, megszilárdítva a diszkriminatív gyakorlatokat."

Hangsúlyozandó, hogy a hazai külföldről finanszírozott "jogvédő" szervezetek ebben a kérdésben (is) összehangoltan nyilvánultak meg, a Háttér Társaság egyik szakértője az Átlátszó nevű felületnek adott interjúban például a már említett információhoz való hozzáférés joga kapcsán is kifejtette véleményét. „Ha kimarad a melegség, a nem konform vagy transz nemi élmény témája, az is információ. Főleg, ha ez olyan helyeken marad ki, ahol hivatalosan tájékoztatást kaphatnak a fiatalok a szexualitásról. Ez a kimaradás azt közvetíti, hogy a nem ciszhetero tapasztalat annyira ritka, hogy foglalkozni sem érdemes vele. Aki érintett, az azt fogja érezni, hogy egyedül van a dolgaival a világban, a nem érintettekben (ciszheterókban) pedig fenntartja azt a nézetet, hogy ez egy nagyon ritka dolog, ezért bármilyen heteroszexualitástól eltérő érzés és vágy nagyon ijesztő lesz számukra is”- jelentette ki Vecsernyés Anna pszichológus.

A napokban került napvilágra a magyar kiskorúak védelmét szolgáló jogszabály elleni brüsszeli támadás újabb fejezete, az immár az Európai Bíróság előtt zajló eljárás kapcsán az ún. főtanácsnoki állásfoglalás. Ebben Tamara Ćapeta főtanácsnok - megismételve az Európai Bizottság joginak szánt érveit - az Amnesty International idézett "jogi elemzésében" használt fordulatokat is érdekes módon alkalmaz. 

Megjegyzendő, hogy Ćapeta korábban egy olyan a Soros-hálózathoz köthető zágrábi intézetnél, az Institute for Development and International Relations-nál is dolgozott, amely egy 2017-es - Croatian International Relations Review címet című - kiadványában élésen bírálta Magyarország migrációs politikáját. Emellett aj jogászkörökben híres/hírhedt Verfassungsblog.de nevű - a szélsőbaloldali jogi vélemények számára, illetve Magyarországot élesen bíráló cikkeknek is teret adó - portál egyik rendszeres szerzője.

Az persze, hogy egy brüsszeli intézmény enyhén szólva merít, inspirálódik a magyarországi NGO-k szakmai anyagaiból, az nem újdonság. 

Annak ellenére sem, hogy az Uniós Alapszerződés rögzíti, hogy a bírósági főtanácsnok feladata, hogy pártatlanul és függetlenül eljárva javaslatot terjesszen a bíróság elé a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozóan.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

📌 Kiszámoltuk: Kollár Kinga az egyik leggazdagabb magyar EP-képviselő lehet?

📌 Végleg megdőlni látszik a Telex függetlenségi mítosza

📌A Soros-hálózathoz köthető blogon relativizálja a bírókkal szemben támasztott politikai semlegesség követelményét az OBT korábbi elnöke