📌 Hol van már a Pride-os tömeg - nagyot bukott a budapesti LMBTQI Közösségi Ház terve

A kudarc erősen megkérdőjelezi, hogy hány hazai, elsősorban a fővárosban élő tüntető vehetett részt a júniusi Budapest Pride vonuláson.

Ahogy arról beszámoltunk, 120 millió forintból a fővárosi költségvetés terhére egy ún. LMBTQI Közösségi Tér nevű projekt mellett kampányoltak olyan szervezetek, mint a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Magyar LMBT Szövetség.


A Háttér Társaság kezdeményezése alapján a már említett biztonságos és befogadó LMBTQI közösségi tér megvalósulása a budapesti lakosokon múlt: a Fővárosi Önkormányzat szeptember 1. és 30. között tartotta meg az ötödik közösségi költségvetési szavazását, amelynek keretében most először egy LMBTQI emberek számára tervezett találkozóhely is bekerült a támogatásra váró javaslatok közé.


A szavazás ugyanakkor rendkĂ­vĂĽl lesĂşjtĂł eredmĂ©nnyel zárt, az otlet.budapest.hu oldal szerint "SzavazĂłlapra kerĂĽlt, de nem nyert". Azt is megtudhatjuk KarácsonyĂ©k felĂĽletĂ©rĹ‘l, hogy 


"az ötlet a lakossági támogatási szakaszban bejutott a 300 szakmai Ă©rtĂ©kelĂ©sre kerĂĽlĹ‘ javaslat közĂ©. TámogatĂłk száma: 597" 


Azaz nem volt hatszáz olyan budapesti, aki támogatta volna azt a "csodálatos kezdeményezést", amely arra szolgált volna, hogy "legyen egy biztonságos, befogadó tér, ahol az LMBTQI emberek találkozhatnak egymással, izgalmas programokon vehetnek részt és őket támogató szolgáltatások segítik az életüket."


Annak dacára szĂĽletett ez a gyászos eredmĂ©ny, hogy a voksolás során jogszerűtlen mĂłdon egyĂ©bkĂ©nt – „minden, Budapesten Ă©lĹ‘, dolgozĂł vagy tanulĂł, a 14. Ă©letĂ©vĂ©t betöltött magánszemĂ©ly” rĂ©szt vehetett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

📌 Kiszámoltuk: Kollár Kinga az egyik leggazdagabb magyar EP-képviselő lehet?

📌 Végleg megdőlni látszik a Telex függetlenségi mítosza

📌 Panyi Szabolcs és az amerikai meló