📌 Kik állnak a drogliberalizáció mögött?
Sorosék 3 évre előre rendezték az egyik legnagyobb magyarországi drogliberalizációs szervezetet, a Fővárosi Drogstratégiát is befolyásoló Drogriporter programjait. Hogyan alakítja a Soros-hálózat a fővárosi drogpolitikát?
A Drogriporter önmeghatározása szerint nem a drogokról szól, hanem az emberekről, akik drogokat (is) fogyasztanak. Álláspontjuk szerint a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga, amelyet egyébként sem képes megszüntetni vagy megelőzni.
A Drogriportert üzemeltető Jogriporter Alapítvány egy átlagosnak mondható Soros-szervezet. Az egyesület munkatársai 444-en rendszeresen publikálnak, és Sárosi Pétervalamint Kardos Tamás a fővárosi drogstratégia szerzői közé tartoznak. Egy Soros által pénzelt alapítvány vezetői tehát egy Soros által pénzelt lapban, a 444-ben érvelnek a kábítószerek liberalizációja mellett, miközben ők készítik Karácsony Gergely főpolgármester drogstratégiáját is. A budapesti droghelyzet így minden szálon köthető Soros Györgyhöz.
Talán ezért sem véletlen, hogy a budapesti drogpolitika látványos fordulatot vett az elmúlt években. A tiltáson alapuló, kriminalizáló megközelítés helyett egyre hangsúlyosabbá válik a liberalizációt támogató, progresszív szemlélet. Ez a fordulat azonban nemcsak szakmai vagy társadalmi párbeszéd eredménye: a háttérben komoly nemzetközi pénzügyi támogatás áll. A folyamat középpontjában a Jogriporter Alapítvány áll, amelyet a Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) finanszíroz jelentős összegekkel.
A 2023-as pénzügyi beszámoló szerint a Jogriporter Alapítvány:
• 2022-ben hároméves támogatást nyert el a Foundation Open Society Institute-tól,
• a támogatás teljes összege 304 500 USD (kb. 120,8 millió forint),
• ebből 2023-ban 90 167 USD-t (31,2 millió forintot) használtak fel,
• a fennmaradó 191 153 USD-t (66,2 millió forintot) 2024-re vitték át.
A fővárosi drogstratégia (2024–2029), amelyet Karácsony Gergely írt alá, a Jogriporter Alapítvány emberei által is formált dokumentum. Sárosi Péter és Kardos Tamás a stratégiaalkotó munkacsoport tagjai voltak. A dokumentum több ponton is tükrözi az OSF-hálózat drogpolitikai célkitűzéseit:
• kijelenti, hogy "a drogmentes világ kialakítása irreális, utópisztikus elképzelés",
• kiemeli az ártalomcsökkentés és a partiszervíz-szolgáltatások szükségességét,
• beemeli a kábítószer-használók véleményét, akik a marihuána legalizációját és a dekriminalizációt javasolták,
• előremutató példaként említi a nyugat-európai drogtesztelő és felügyelt fogyasztói programokat.
A Jogriporter munkatársai tehát nemcsak szakpolitikai dokumentumokat készítenek, hanem aktív véleményformálók is. Kardos például a 444 felületén rendszeresen publikál olyan cikkeket, amelyekben a drogok dekriminalizálása mellett érvel. Egyik írásában azt állítja: „Már a világ legrangosabb orvosi szaklapja is kiállt a drogok dekriminalizációja mellett, de a magyar politika befogja a fülét.” Egy másik cikkben azt a kérdést teszi fel: „Kell-e tartani Magyarországon attól, hogy Ukrajnában legalizálták az orvosi kannabiszt?” Zelenszkijukrán elnök nyilatkozatait idézve érvel az orvosi marihuána bevezetése mellett, mondván, az áldozatoknak hatalmas segítséget jelentene, ha hozzáférnének a kannabisszalvégezhető terápiákhoz.
Kardos itt egy ukrán civil szervezet jelentésére hivatkozik, amely mögött – ha alaposabban megnézzük – az amerikai USAID áll, vagyis a forrás ugyanúgy külföldi pénzből működik, mint a Jogriporter.
A fővárosi drogpolitika új iránya – amely a kriminalizációhelyett a szabályozott drogfogyasztást és az ártalomcsökkentést támogatja – nem független a nemzetközi pénzügyi és ideológiai befolyástól. A Jogriporter Alapítvány több mint 120 millió forintnyi Soros-támogatásból működik, munkatársai jelen vannak a médiában, és a fővárosi szakpolitikákra is van ráhatásuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése